• Home  /
  • Sport   /
  • A shaolin kung-fu és én, avagy lélekben örökké…
A shaolin kung-fu és én, avagy lélekben örökké… A shaolin kung-fu és én, avagy lélekben örökké… Full view

Fotó: FLUX

A shaolin kung-fu és én, avagy lélekben örökké…

Tizennégy éves voltam, amikor kung-fuzni kezdtem. Vékonyka, érzékeny kis lány – törékeny test, törékeny lélekkel. A legtöbb korombelihez hasonlóan én is bizonytalanul kerestem önmagam a tinédzserévek kaotikus zűrzavarában, amikor is óriás diákszerelmek és világmegváltó gondolatok közt találkoztam életem egyik legmeghatározóbb tapasztalásával, a shaolin kung-fuval.

A shaolin kung-fu és én, avagy lélekben örökké…Egy véletlen folytán keveredtem a Kerepesi Shaolin Templomba, és amint megpillantottam a mellettünk harsanó vezényszóra egyszerre mozduló, tökéletes fegyelemmel, koncentrációval gyakorlatozó narancssárga ruhás kung-fusokat, rögtön tudtam, hogy ott a helyem.

Azonnal beleszerettem a mozdulatokba. Megláttam bennük valamit, amit ott és akkor még nem értem fel ésszel, „csak” a varázslat volt és az „ide tartozom” biztos érzése. Ma már tudom, hogy évezredeket láttam bennük felvillanni. Szelíd erőt. Bölcsességet. Misztikumot. A tökéletes összhangot láttam benne; összhangot egymással, természettel, összhangot mindennel. Eggyé válást mindennel.

Pillanat törtrésze alatt ragadott magával és vált lételememmé a shaolin kung-fu. A heti négy edzés, az edzőtáborok napi hárommal, a soha véget nem érő edzések a templomban, a sok kilométer hosszú „kereszt”-futások hóban, porban, sárban, 40 fokban. Formagyakorlatok orrvérzésig. Mozdulatok kitartása, míg a remegéstől már nem bírja a lábad, és még tovább. Négykézláb helyre fel, hegyről le; a fekvőtámaszok, míg végül a karoddal egy tollpihét sem tudnál már megmozdítani. Fejenállás kifulladásig. A pillanat, melyet minden harcművész, minden sportoló nagyon jól ismer: az érzés, ahogy a fájdalom átjárja minden porcikád, és szép lassan átveszi az uralmat a tested felett, és neked egyre kevesebb az erőd, hogy ellenállj. Aztán mégis veszel egy mély levegőt és megteszed; összeszorítod a fogad és csinálod tovább. Mert kell. Mert tudod. Mert képes vagy rá. És legyűröd a fájdalmat, amely az előbb még legyűrhetetlen volt; és beleadod minden erőtartalékod, hogy megcsinálj még egy fekvőtámaszt; hogy kitarts még egy másodpercet; hogy még egy kicsit ne add még fel. És megcsinálod. És új erőre kapsz, és megcsinálsz még egyet, és kitartasz még egy kicsit. Aztán még egyet. És még egyet. És akkor rájössz, hogy tényleg minden fejben dől el. És így győzöd le önmagad és korlátaidat minden egyes edzésen, újra és újra.

A shaolin kung-fu és én, avagy lélekben örökké…Minden edzés lecke volt, tapasztalatokon át érő, mélyen belénk ivódó, sosem feledhető tanítás. A kung-fu olyan dolgokra tanított meg, melyeket a jelen generációk nagy része sajnos hírből sem ismer. Megtanította, hogy mi a tisztelet. Megtanított levetkőzni a korosztályom túlnyomó többségére jellemző dacot, a szemtelenséget; megtanított rá, hogy mindig tiszteljem az idősebbet. Megtanított fejet hajtani az igaz bölcsesség előtt, és bizony arra is megtanított, hogy a tiszteletet nem lehet megkövetelni. Mert az, aki megköveteli, az soha sem kaphatja meg igazán. Megtanultam felismerni az igazi bölcset, csendes elismeréssel adózni tudásuk előtt, és néma udvariassággal tovasiklani a próféta szerepében tetszelgők felett. A kung-fu alázatra tanított, koncentrációra; rugalmasságra – nem csak fizikai értelemben.

Megtanultam, hogy a mozdulatok tökéletessége egyfajta belső harmóniából fakad, melyet ha megérzel, ha ráérzel, akkor az lenyomatot hagy egész életeden, és ezáltal megnyilvánul mozdulataid minőségében is. Rádöbbentett, hogy ember feletti erő szunnyad bennem – és nem csak bennem; mindenkiben. Rendíthetetlen kitartást adott és sziklaszilárd hitet – önmagamban.

A shaolin kung-fu és én, avagy lélekben örökké…Kung-fus éveim előtt én magam sem voltam teljesen tisztában saját lelkierőmmel és erőtartalékaimmal. Hogy a végül megtapasztalt erők előtte is bennem szunnyadtak-e, és a kung-fu volt az eszköz, mely életre keltette őket, vagy egészen egyszerűen a kung-fu nevelt belőlem embert, nem tudom. De tény, hogy attól a négy évtől egy egész élet változott meg.

Lázadó tiniként mentem oda és békés harcosként jöttem el.  És talán nem edzek már, de minden egyes nap viszem tovább azt (vagy talán helyesebben: visz tovább engem az), amit a kung-fu adott nekem. Mert aki egyszer kung-fus volt, az lélekben örökké kung-fus marad.

Fotók: FLUX

Leave a comment