• Home  /
  • Mindenmás   /
  • Blog: Csak kitartóan fuss bele a nap utolsó sugarába!
Blog: Csak kitartóan fuss bele a nap utolsó sugarába! Csak kitartóan fuss bele a nap utolsó sugarába! Full view

Blog: Csak kitartóan fuss bele a nap utolsó sugarába!

A futás egy szentimentalista szemszögéből.

Kellemesen telt hétfőn délután jött az elhatározás, hogy egyik régi, nagy vágyamat beteljesítem. Bár már lassan egy éve, hogy megindult egyik nap a lábam futásra sarkalt, mégsem futottam még körbe a Margit-szigetet! Nem lustaság, vagy erőtlenség miatt, egyszerűen csak túlságosan messze van tőlem, és nem éri meg 1 órát utazni egy sziget körért. Volt ez így eddig, mert pár hete már biciklivel is járom a várost, így kellemeset a hasznossal alapon csak jót tehettem magammal, amikor nekiindultam a kora esti futásnak.

Csak kitartóan fuss bele a nap utolsó sugarába!A cél az volt, hogy a Hajós Alfréd uszodánál dobjam le a bringát és azonnal futásnak eredjek. Valamikor fél 7 után indultam el a Stadionoktól és szomorúan konstatáltam magamban, hogy a naplementében futás lehetséges, hogy ez alkalommal elmarad, mert eléggé lemenőben volt már a Nap. Kicsit belehúztam a tekerésbe, de csak olajat öntöttem a tűzre, mert először majdnem egy gyalogost nyársaltam fel sietségemmel, majd egy biciklis társnak kereszteztem az útját. Ennél a pillanatnál a rohanást háttérbe szorítva és egyben elkönyvelve, hogy ez már lehetséges, hogy ez alkalommal nem jön össze, – mivel azonnal két rossz dolgot is elkövettem – részben azért nem feladva, egy jó tempót diktálva tekertem ki a szigetre.

Végighaladva a számomra mindig pompás Stefánián, át a Városligeten a Hősök tere mögött, majd végig a Dózsa Györgyön, ki a rakparti bicikli útig. Itt még javában tombolt a nyári nap, de már egyre jobban alábukva. A sziget bejáró lejtőjén besuhanva a menetszél kellemesen visszahűtött, így a Hajósnál azonnal dobtam le a biciklit és egy rövid bemelegítés után, trikómmal a kezemben nekiindultam a körnek.

Mindezt azért tettem félmeztelen, mert a szabad érzésű, napsütéses szigetkör régi vágyálmom volt. Hogy futok a fák alatt, a víz közvetlen közelségében, a város zöld szívében és a lényeg, hogy minél természetesebben a természetben. Ha gumipálya helyett puha pázsit lenne, akkor mezítláb futottam volna, így maradt természetességnek a meztelenség. Talán így mindenki jó helyre gondolja a cselekedetet.

Csak kitartóan fuss bele a nap utolsó sugarába!A Hajóstól balra indultam el és tudtam, hogy csak a fordulóig fogok a napfényben úszni és mire túljutok a másik oldalra, addigra lemegy a nap, de így is elégedett voltam, hogy ennyiben is részesedhettem. Sajnos a biciklis sietés viszont megtréfált és már az első 100 métert követően iszonyatos görcsös szúrás állt a bal oldalamba, alig bírtam levegőt venni. Hát, nem mondom, hogy nem gondoltam a sétára, de valahol a másfeledik kilométerig képes voltam túlnőni a fájdalmon, vagy ő volt képes visszavonulni, lényeg, hogy elkezdhettem élvezni a futást. Hol lassabban, hol gyorsabban, szemlélve a mellettem hömpölygő folyót, a szembe elhaladó embereket, az út melletti padokon beszélgető párokat, társaságokat, élvezve az esti, lágy szellő kényeztetését, a fák őrző árnyékát. Közeledve a fordulóhoz már nem is reménykedtem a napsütésben, csak élveztem, hogy túl leszek a felén, amikor…

Ekkor ráfordultam a sziget másik oldalára és az a nagy, kerek, izzó, narancssárga korong még bőven az utolsó, erős sugarakat lövellte ki magából, és éppen, lassan, finoman hullott rá a budai hegyekre. Ha nem futottam volna, akkor valószínűleg tátott szájjal bámultam volna, de így csak élveztem és élveztem, hogy egészen végig kísérjük egymást, ki, ebből a jól sikerült hétfőből, bele az éjszakába, ami majd hozza a holnapot. Azt a holnapot, ami hozhatja mindig a még jobb napot!

Csak kitartóan fuss bele a nap utolsó sugarába!A budai hegyek göröngyös formájában hol eltűnt, hol még éppen kikandikált az utolsó fénycsóva, majd az utolsó 500 méteren már egyedül maradtam, így nyomtam egy igazi, kitartó hajrát. És, hogy miért teszem a hangsúlyt a kitartó hajrára? Mert ez a futás a mellett szólt a természetről, a környezetünkről, társaink megfigyeléséről, a városi létről, a megtervezésről, szólt a kitartásról és az élet azonnali helyre- és visszaigazolásáról. Mert, aki nem rest tenni, és közben a változást elfogadni, és kitart az elképzelése mellett, az pontosan azt kapja meg, amire vágyott. Ehhez kell az Élet és kellünk Mi! Szerintem.

Az pedig, hogy így értékeljük az ilyen „apróságokat” életformává szükséges, hogy nőjön életünkben, hiszen nagyon sokat tud hozzáadni ahhoz, amit annyian hajszolunk nap, mint nap, az öröm és boldogsághoz.

Ennek megerősítésére még egy példát mesélnék az eset folytatásából. A futás végeztével a megterhelés lelazítása közben néztem a hátramaradt krémes fényeket, melyekről mindig a Vanília égbolt című film jut eszembe.

Csak kitartóan fuss bele a nap utolsó sugarába! Ekkor döntöttem úgy, hogy megosztom ezt az élményt, és szerencsére ezt a gondolatot máris díjazta az élet. Miután kipihegtem magam és feltöltöttem a vízkészletemet, haza indultam, de valamiért a Jászai mögött úgy döntöttem, hogy más útvonalon teszem meg a visszautat. Nem volt tudatos döntés, határozottan nem, egyszer csak már másfelé voltam. Talán pont ettől lett annyira más, hogy egy tökéletes, nyugodt, alagutas, kisutcás vonalon jutottam vissza a Városligetbe, ahol már csak azt vártam, hogy leülhessek és gépelhessek. Ez volt az extra jutalom, az írás pedig az, ami talán egy kicsit hatalom, ahhoz, hogy átadjam azt, amit én már megtapasztaltam: hogy érdemes odatenni magunkat és megbecsülni minden apróságot a napjainkban.

A naplementéknek egyébként is nyugtató, stresszoldó hatása van. Lazítja az idegeket és egy csodálatos, az egyik legcsodálatosabb természeti jelenségben lehet részünk. Többször kéne átadnunk magunkat neki, hogy élvezzük és lezárjuk az adott napot a lehető legkellemesebb megvilágításban.

Ha pedig nem szeretünk futni, akkor üljünk ki a Városligetbe egy padra, másszunk fel a Citadellára, vagy ha ragaszkodunk a belvároshoz, akkor tökéletes panorámában élvezhetjük például a város felett lebegő 360 Bárban. A lényeg, hogy adjuk meg magunknak azt, ami van, amit a természet, a lét nyújt számunkra, és akár csak fussunk bele kitartóan a nap utolsó sugarába!

Írta: Kovács M