• Home  /
  • Irodalom   /
  • Novella: A veszteségtől való félelemről…
Novella: A veszteségtől való félelemről… Novella: A veszteségtől való félelemről... Full view

Novella: A veszteségtől való félelemről…

Mert szeretem, ahogy megérintesz, ahogy hozzám érsz. Ahogy álmosan kinyitod reggel a szemed, és kérsz, hogy főzzek egy teát. Kávét. Ahogy meg sem hallom sokszor, mert nagyon korán van, és ahogy felkászálódsz, és kimész a konyhába.

hogy mégis felkászálódok és kimegyek.

Szeretem üzeneteimet, és ahogy elolvasod őket. Szeretem, amikor az asztalnál ülsz, rajzolsz, játszol, és én vágyódva nézem meztelen lábaidat. Amikor olvasol, majd szólítasz, és megosztasz velem egy-egy sort, versszakot, érzést. Átalakulsz ilyenkor, felemeled fejed, és szavalsz. És követeled, hogy vegyem komolyan, éppúgy, ahogy én várom el ugyanezt, amikor leültetlek egy-egy dal mellé, és nézem szemed, várom arcodon a tetszés jeleit, és örülök, ha érzed, amit én, ha érted, amit én.

Amikor bent hagyod a kulcsot a zárban, és kopognom kell, és te rohansz, nem ritkán csak egy törülközőbe csavarva elém, vizesen-bájosan. Amikor elém lépsz meztelenül, és nem is látod, mennyire gyönyörködöm benned, mert nem lehet megszokni látványodat, nem lehet hétköznapivá degradálni megjelenésedet.

Ahogy felhívsz, és nem mondasz semmi fontosat, csak a szavaid hagyod mellettem, csak jelenlétedet közlöd, állandó, kiszámítható jelenlétedet. A folyamatosság. Ahogy tudom, hogy mit fogsz mondani, mit fogsz tenni a következő és az azt következő pillanatokban, mert ismerlek, és ez megnyugtat.

Látom olykor szád vonalát, ahogy megkeményedik, mert belül szíved is megkeményedett. Mert talán megbántottalak, megsértettelek. De tudom, hogy milyen utakon találhat meg a bocsánat, mert ismerlek.

Reggel téged látlak először, téged hallak először, és veled alszom el. Én hallom éjjeli nevetésedet, sírásodat, mikor milyen álommal lep meg a sötét. Hozzám bújsz, ha fázol, engem tolsz el kedvesen, ha meleged van, és a te hajad csiklandozza arcomat. Veled gyújtok gyertyát vacsorához, vallomáshoz, szerelemhez, varázsláshoz.

Folyamatosság.

Veled építem napról napra életemet, és veled is rombolom azt, ha nem bízom, ha nem akarom, ha nem kell. És érted is kell. És érted is írom e sorokat. Hozzád fordulok, bárhol is vagyok, mert tőled jön a figyelem, a megértés, a társság. Mosolyogva pakolom utánad a szétszórt holmikat, mert ez is rád emlékeztet, ez is jelez, hogy itt vagy, velem vagy, hiányoznál.

Hiányzol.

Veled tudok órákig beszélgetni. Veled tudok hallgatni, és félszegen pillantani csak rád, mert nincsenek éppen szavak. Neked mondhatom el bánatomat, örömömet, életem titkait, és előled titkolhatom mindezeket. Te nyitogatod lelkem kapuit, és te őrzöd kulcsait is. Mert itt vagy, mindennap, kiszámíthatóan, megjegyezhetően, folyamatosan. Mindig, de sosem ugyanúgy.

Változol, és igyekszem veled változni. Nem mindig könnyű. Nem mindig nehéz. De itt vagy, itt vagy, itt vagy.

Ne vedd el tőlem ittlétedet.

Írta: Bernáth Zsolt

Leave a comment