Valóságbuborékok cím-valóság - felirat-valóság Full view

Valóságbuborékok

Valódi énünk itt van az orrunk előtt. Nézd csak meg a tested, de most minden ítélkezés nélkül. Nézd meg a tükörben az arcod és a szemeid, de ne gondolkozz, ne érezd, hogy ez a test a tiéd, csak lásd úgy, ahogy van. Ez a test, amit használsz, az univerzumé. A földi körülmények kétségtelenül tökéletesnek bizonyultak az emberi lét számára. Ez a csodálatos forma, amit csillagporból, gázokból, sejtekből, ásványokból és hőből gyúrtak, az egyik legbonyolultabb sejt-és energiarendeződés, amit valaha láttál.

Az emberi testnek nincsenek határai, nincs kint és bent, csak folyamatos energiaáramlás van, amiben nincs egy állandónak mondható részlet sem. Áramlik a levegő, bőrünk különböző molekulákat nyel el, a gyomrunkban baktériumok bontják le az ételt, nincs határ a test és környezete között. Mint egy folyó, folyamatos áramlásban van és nincs két pillanat, amikor konstans lenne.

És mi van azokkal a dolgokkal, amiket érzékelünk: a hangok, ízek, illatok, képek és a többi? A világról alkotott képünket az emberi test hozza létre. Az agy kiválaszt egy szűk hullámsávot és a sávszélességnek megfelelően építi fel számunkra az általunk érzékelt valóságot. A mi vizuális spektrumsávunk például elég szűk, míg más élőlények látása más sávokon keletkezik. Így az általunk ismerni vélt valóság sohasem objektív, hanem mindig a szemlélő által szubjektíven létező dolog. Hogy miként nézhet ki a szemlélő nélkül? Úgy hiszem, különböző frekvenciák elegyeként.

Lenyűgöző! Ahány élőlény, annyi kis valóságbuborék létezik. Az energia hol emberré, hol zsiráffá, hol hangyává, hol pillangóvá, kaméleonná vagy éppen amőbává állt össze és ezeken a konfigurációkon keresztül képes az univerzum megfigyelni saját magát. Tapasztalatokat gyűjt önmagáról.

Szóval végeredményben, az egész világ, amelyben létezünk, a kis valóságbuborék, amelyben az egész életünket töltjük, teljességgel az emberi test műve. A Te testedé. Az egész, úgy, ahogy van. Nézd meg jól azt a képet, amit a szemeid hoznak létre. Nézd, milyen kifogástalanul tökéletes és hibátlan a kivitelezés. Nézd, milyen végtelen a színskála. Most nézz bele a tükörbe is, és lásd a szemeid csodáját. Ezek a fejedben elhelyezkedő kis golyócskák, amiket szemnek nevezünk, több milliárd, egymással harmóniában élő sejtből álló csodás kis biológiai szervek, amelyek abból az üzemanyagból működnek, amit a szádba teszel. Energiahullámokat vesznek fel és fénysebességgel továbbítják őket az agyba, ahol milliárdnyi másik sejt képpé alakítja ezt át. Nem semmi!

És ha már itt tartunk, gondolkodtál már azon, hogy az elektromos jelek az agyban – azaz valójában végtelen számú neuron – hogyan teszik lehetővé, hogy elektromos impulzusokból tudatosan érzékeljük a hangokat? Hogy tudja egy biológiai dolog elektromosságból az illatok tudatos érzékelését létrehozni, vagy éppen olyan érzelmeket, mint a szeretet vagy harag?

Ahány ember, annyi valóság.Nézz hát csak körbe. Nézd, minek vagy a szerves része. Egy olyan bolygón élsz, amely több száz kilométert száguld végig az űrben másodpercenként, egy hatalmas galaxison belül körözve. Állatok, erdők, vizek, villámlás, eső, aszály, növények és talaj vesz körül. Az élet kellős közepén vagy! A szemeid előtt bontakozik ki minden, láthatod az életet magát teljes mivoltában. Nem is értem, mi más dolgunk is lehetne, mint csodálni mindezt, ami körülvesz, és amit mi magunk teremtünk.

Ahogy a busz gurul az utcán, úgy forognak a galaxis karjai is belső magja körül. A Földön éppen reggelizik egy kisgyerek, miközben a légkörön áthalad egy kisbolygó. Mi is éppen annyira az univerzum kifejeződései vagyunk, mint a növények és a galaxisok. Az univerzum annyira komplexen, olyan fenséges módokon rendezte össze önmagát, hogy képes legyen a mi szemeinkkel önmagára ismerni. Mi adunk teret az energia számára, hogy rajtunk keresztül felfedezze, mi rejlik saját magában.

Ha közelebbről megnézzük valódi természetünket, láthatjuk, hogy a fizikai síkon megjelenő testeknél, állatoknál, növényeknél és csillagoknál még különlegesebb dolgok is léteznek.

A társadalmunkban jelen van egy bizonyos elkülönülési szándék, amelyben a külvilág különböző dolgaitól elkülönülve létezünk. Különállók vagyunk az asztaltól, a házunktól, más emberektől és az egész kozmosztól. És ezt érezzük is, mert érzékeljük emberi testünket vagy a gondolkodót, aki valahol a fejünkben lakik. De ez az egész elképzelés tanult, belénk plántált és egyáltalán nem minden kultúrában így gondolkodnak a létezésről.

Az egész világ maga a tudat, és minden ezen belül és nem rajta kívül létezik. Ezt a világnézetet vezeti be lassan a kvantummechanika és a keleti tanok. Mindkettő most ugyanarra a pontra jutott, de érezhető ellenállás van a világban, mert a régi rendszer, amely olyan elemekből áll, mint a legrátermettebbek fennmaradása, a hatalom, az intézmények és a verseny, a túlélésért folytatott harcban megnyilvánuló elkülönültségünk illúziójára épít.

A tudat az a terület, ahol az olyan biológiai funkciók, mint a neuronok szikrázása az agyban tudatos tapasztalássá alakul. A tudat a fizikai világhoz képest felsőbbrendű és ezért nem kötődik formákhoz. Már önmagában annyira tökéletes és teljes, hogy nem szorul semmiféle kiteljesítésre vagy jobbításra.

Azonban az a helyzet, hogy legtöbbünk ezt nem érzi. Elkülönültnek, kicsinek, befejezetlennek érezzük magunkat és nem egy nagy egész integrált részének. Még mindig úgy érezzük, hogy be vagyunk zárva a fejünkbe és onnét nézünk kifelé a többi elkülönült dologra. Azonban van mód arra, hogy a tudatunk szintet lépjen és önmagát valami sokkal mélyebbel azonosítsa. Az első lépés általában az elme elcsöndesítése meditáció által. A gondolataink elszabadultak és ezzel a szüntelen belső monológgal azonosítottuk magunkat. De ha csak megpróbálsz egyszer is meditálni, látni fogod, hogy az elme teljesen önműködően jön, beindít fantáziákat, beszélgetéseket, ítélkezést és emlékeket, miközben te a lélegzetvételre próbálsz koncentrálni. Míg te megpróbálsz elcsendesedni, az elmének más ötlete támad. A meditáció segít rájönni, hogy mi egyáltalán nem a fejünkben lévő gondolkodók vagyunk, megmutatja, hogy mi valójában a gondolatokat szemlélő jelenlét vagyunk.

A gondolat épp annyira egy érzet, mint például a jégkrém íze, csak eddig túl nagy hangsúlyt és hitet fektettünk belé. Szóval ahelyett, hogy a tudatot valami azt elfedő dologgal azonosítanánk (az elmével, a kis énnel, az egóval), felszínre hozhatjuk magát a tudatot olyan technikák segítségével, mint a meditáció, és így magával a tiszta tudattal azonosulhatunk. Így nemcsak szemlélő tanújává válunk az érzeteknek, hanem egybe is olvadunk velük éppúgy, ahogy az elmével tettük. Önmagunk elmeként való észlelése (annak összes gondolatával és a világról alkotott elképzeléseivel együtt), az érzékelés felé tolódik el. És az érzékelés végeredményben maga az univerzum. Így válunk magunk is az egész univerzummá.

Fordította: Borbély Kata
Forrás: collective-evolution.com

Leave a comment